abhadiamonds.com
Fox játszott. A főszerepet eredetileg Jodie Foster játszotta volna, ám a film gyártója, a PolyGram elvette tőle. Az ügy állítólag abból indult ki, hogy Foster beperelte a céget egy nem ismert összeg miatt. A színésznő Nicholas lányának vagy testvérének szerepére volt kijelölve, ám később Sean Pennt szerződtették, így az eredeti elképzeléseket meg kellett változtatni a karaktert illetően. A film kedvéért Deborah Karen Ungar az egyik meneküléses jelenetben eltörte egyik lábcsontját, amikor egy szemeteskonténerbe ugrott, amibe valódi patkányokat raktak. Azt a jelenetet, mikor Nicholas a San Francisco-öbölbe zuhan a taxival, egy kis hangterű rekeszben filmezték, amit egy hagyományos taxi hátsó ülésének megfelelően rendeztek be és három különböző kameraállásból vették fel. Amikor Nicholas belép a Nikko Hotelbe, ugyanazt a helyszínt láthatjuk, ahol Arnold Schwarzenegger és Jamie Lee Curtis táncolt a Két tűz között (1994) című filmben. Ugyanitt látható egy rövid ideig a televízióban Tony Tedeschi szexfilm-csillag.
Értékelés: 702 szavazatból A fordulatos thriller egy gazdag és unott bankárról szól, aki még saját születésnapját is egyedül ünnepelné. Édesapja is hasonló korban lett öngyilkos. A váratlan izgalom akkor keletkezik, amikor saját eltűnt öccse újra felbukkan a színen. A tékozló fiú különleges születésnapi ajándékot talál ki: egy titokzatos játékban való részvételt ajánl bátyjának. A szervező cég egyszerűen felszívódik, mikor az első baljós történések után kutatva a bankár kérdőre vonná őket. A játék tétje immár a saját élete. Stáblista:
Az invenció, a mozgóképre átültetett videojátékos formanyelv és az ötlet tehát megvolt, éppen ezért érthetetlen, hogy Baker miért silányítja művét a film második felébe egy ócska akció-horrorszerű valamivé. Merthogy a látványosnak szánt csaták egyáltalán nem azok, és nemcsak a büdzsé, hanem a rendezői talentum hiánya okán is, a rettegés pedig nem működik, mert Baker közben elfelejti megkedveltetni velünk a csupa extrém figurából álló csapatot, így lényegében a néző számára érdektelen, hogy ki marad életben és ki éli túl a küldetést. De nem csak az első órában felépített erényeket, hanem minden mást sutba dob a rendező (aki egyben a forgatókönyvet is szerezte) az utolsó etapra, egymást követik a logikátlan és hümmögésre késztető fordulatok, míg végül az egész káosz egy totál blöff befejezésben csúcsosodik ki. Pozitívum Rengeteg izgalmas ötletkezdemény Néhol kreatív megvalósítás Negatívum Végül nem lesz semmi az egészből Pocsék akciójelenetek Gyengécske színészek Végszó Akár elképesztően jó darab is születhetett volna A játszmából, amelyben nemcsak a potenciál, hanem az ötletcsírák és a kreatív megoldások is ott vannak, de végül nem kerülnek kifejtésre egy félúton bevetett totálisan elhibázott koncepcióváltás miatt.
Talán a nagyjátékfilmes rutin hiánya ütközött ki leginkább Barker munkáján, aki nem merte felvállalni, hogy egy kevésbé eladható, szűkebb rétegnek szóló, de mégis tartalmas sci-fit tegyen le az asztalra. Így lett egy önreflexív, ötletes alkotásból rosszul kivitelezett, és végül semmitmondó darab. Gyenge Bosszantóan bánt el ígéretesen induló filmjével Charles Barker. Videojátékos hasonlattal élve a film olyan, mintha egy MGS5-ből faragott volna rossz Call of Duty-epizódot. Kár érte.
Megszökik Christine-nel, egy étteremben dolgozó nővel, ám az később elárulja és elkábítja a férfit. Nicholas Mexikóban tér magához és mivel a cég a bankszámláját is leszívta, hosszú utat tesz meg, hogy visszajusson San Franciscóba. Találkozik exnejével egy étkezdében, ám ott újabb nyomokat talál, aminek segítségével eljuthat ahhoz a férfihoz, aki a teszt során felmérte őt. Majd eljut a CRS központjába, ahol gépfegyveres őrök támadnak rá. Nicholas a tetőre menekül, ahol megjelenik Christine is. A nő próbálja győzködni a férfit, hogy ez is a játék része. Nicholas nem hisz neki, majd véletlenül lelövi az öccsét, aki épp akkor jön fel, a többi barátjával együtt, felköszönteni Nicholast. Ezután a férfi kétségbeesik és leveti magát a tetőről. Ám lent egy hatalmas légzsák várja, aminek köszönhetően a férfi túléli a zuhanást. Hamarosan fény derül rá, hogy a tetőn lejátszódó események is a játék részei voltak, beleértve az öccse "lelövését" is. Ezután felköszöntik Nicholast, aki a játék során megtanulta becsülni és élvezni az életet.
A film végén Christine távozni készül, mivel a CRS Ausztráliába költözik. Nicholas nem akarja, hogy a nő elmenjen, végül Christine meghívja a férfit, hogy igyanak meg a reptéren egy csésze kávét. Nicholas játszmájának úgy tűnik, vége van (ám biztos lehet benne? ). Alternatív befejezés [ szerkesztés] A DVD -kiadáson szereplő befejezésben Nicholas a parti közben kilép az utcára, majd körülnéz. Ezután az étteremnél álló férfi felajánlja neki, hogy hív egy taxit. Nicholas visszautasítja az ajánlatot (utalva ezzel a film egyik korábbi jelenetére, mikor Nicholast csapdába ejtette egy taxis, majd a folyóba lökte a kocsit). Itt a vége a cselekmény részletezésének! Szereplők [ szerkesztés] Michael Douglas - Nicholas Van Orton Sean Penn - Conrad Van Orton Deborah Kara Unger - Christine James Rebhorn - Jim Feingold Peter Donat - Samuel Sutherland Carroll Baker - Ilsa Anna Katerina - Elizabeth Armin Mueller-Stahl - Anson Baer Charles Martinet - Nicholas apja Scott Hunter McGuire - Fiatal Nicholas Florentine Mocanu - Nicholas anyja Elizabeth Dennehy - Maria Caroline Barclay - Maggie Daniel Schorr - önmaga Produkció [ szerkesztés] A Játék alapjául az 1980 -ban készült Midnight Madness film szolgált, amiben Michael J.
Milyen a mesterséges intelligencia? Melyik fegyverrel tudunk a leghatékonyabbak lenni? Mit bír a páncélunk? Megannyi ismerős helyzet a gamerek számára csak ezúttal a kvázi valóságba helyezve, de a szintlépések utáni új fegyver- és életerőcsomagok vagy éppen személyiség nélküli egyenellenfelek is biztos sokakat késztetnek majd egyetértő biccentésre. Nem sejtik, mire vállalkoztak Magát a tökéletesen megteremtett virtuális valóságot is kreatívan oldották meg a készítők: a sisakrostély lehajtását követően a valódi helyszín átalakított mását látják a film szereplői (és persze mi, nézők is), mintha csak kapna egy új skint a térkép, a szemüveg részt felcsapva pedig ismét a valóságban találják magukat hőseink. Ezzel a trükkel kifejezetten ügyesen játszik el többször is Barker, amivel remekül teremti meg a már-már túlélőhorrorokat idéző feszültséget, és még olyan morális kérdések megpendítésére is marad ideje közben, mint hogy vajon egy tökéletesen valóságosnak tűnő NPC karakter - akitől egy bomba deaktiváló kódjára van szükség - megkínzása milyen hatással van az emberi lélekre.
Fogadtatás [ szerkesztés] A filmet jól fogadták a kritikusok, hazájában 48 millió dollárt, Amerikán kívül 61 milliót hozott. A Rotten Tomatoes honlapon 79%-ot kapott, így kiérdemelte a "Friss" minősítést. A Metacritic 61 pontot adott a maximális 100-ból. Roger Ebert kritikus 3, 5 pontra értékelte a filmet a 4-ből, külön megdicsérte a film fordulatait, Douglas alakítását és mondatait. Az Internet Movie Database oldalon 7, 7 ponton áll, ami igen magasnak mondható összértékelés. További információk [ szerkesztés] m v sz David Fincher filmrendezései A végső megoldás: Halál (1992) Hetedik (1995) Játsz/ma (1997) Harcosok klubja (1999) Pánikszoba (2002) Zodiákus (2007) Benjamin Button különös élete (2008) Social Network – A közösségi háló (2010) A tetovált lány (2011) Holtodiglan (2014) Nemzetközi katalógusok WorldCat VIAF: 129147118218226341467 LCCN: no2016103471 GND: 7593408-5
Értékelés: 36 szavazatból Egy csapat profi online gamer meghívást kap egy virtuális valóságban játszódó összecsapásra, mely az eddig látott játékokhoz képest egy teljesen új, semmihez sem fogható élményt ígér. A játék, ami kezdetben életük legnagyobb kalandjának indul, hamarosan a túlélésért folytatott harc színtere lesz. Bemutató dátuma: 2016. augusztus 11. Forgalmazó: ADS Service Kft. Ezt is ajánljuk Stáblista: Szerkeszd te is a! Ha hiányosságot találsz, vagy valamihez van valamilyen érdekes hozzászólásod, írd meg nekünk! Küldés Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!