abhadiamonds.com
Magyar Zoltán a moszkvai olimpián mutatta be utoljára lólengőgyakorlatát. A bajnoki cím megszerzése után bejelentette: visszavonul. Nagy volt a nyomás a Magyar-vándorral és a szökkenő vándorral egyedülállót alkotó Magyar Zoltánon a moszkvai olimpián, ahová címvédőként érkezett. Az előtte szereplő szovjet és két NDK-s versenyző is 9, 9 pontot kapott gyakorlatára, így Magyar kicsit sem hibázhatott. És nem is hibázott, gyakorlatára 10 pontot kapott. A győzelem utáni percekben ezt nyilatkozta a Népszabadságnak: "Higgyék el, fogalmam sincs, hogyan történt. Még egyetlen versenyem előtt sem voltam ilyen ideges. Egész éjjel nem aludtam, elvégre igazán nem volt mindegy, milyen eredménnyel búcsúzom. Ez így, azt hiszem, szép búcsú volt. " A tévében az azóta elhunyt Gyulai István kommentálta Magyar Zoltán gyakorlatát. A Magyar Olimpiai Bizottság honlapján így írt a gyakorlatról: "A Montreal óta negyedcsavarral továbbsrófolt orsó kiváló volt és tapsot kapott. A követő kápás munka, a rendkívül magas repülőollók még többet.
-Más kedvezményekkel, akciókkal nem összevonható -Egy kártyát egy asztaltársaság használhat, maximum 6 főig Vissza a lap tetejére