abhadiamonds.com
Bár az alaphelyzet viszonylag szélsőséges, a szerethető karaktereknek köszönhetően a film végig életszerűen egyensúlyoz a dráma és a komédia között. "Azon töprengek, hogy egy kapcsolat megmaradhat-e örökre? "(Juno, 2007, r: Jason Reitman) Engedj be! A film Stockholm külvárosában játszódik, ahol egy brutális sorozatgyilkos szedi áldozatait. A tizenkét éves, introvertál, anyjával egyedül élő Oskarnak azonban nagyobb problémája, hogy az iskolában verbálisan és fizikailag is zaklatják a többiek. Magányos. Pont mint az újonnan a szomszédba költözött kislány, Eli. Bár ő mellesleg még vámpír is. Itt már sejthető, hogy a titokzatos módon, vér nélkül előkerülő hullák nemcsak a darkosabb, svéd hangulat miatt kerültek a történetbe. Nehezen besorolható műfajilag az Engedj be!, izgalmas keverék: horror, vámpírfilm, részben naturalista szociodráma vagy művészfilm. Legnagyobb erénye mégis az, hogy mindezen műfajokat hátrahagyva véghez viszi azt a bravúrt, hogy csak egy történet, ami két kiskamasz első szerelméről szól.
Azért mutatjuk ezt is: Az eredeti szereplők egyébként majdnem mind igent mondtak a rövid folytatásra, Lincoln mellett Hugh Grant, Martine McCutcheon, Keira Knightley, Colin Firth, Lucia Moniz, Liam Neeson, Thomas Brodie-Sangster, Olivia Olson, Bill Nighy, Marcus Brigstocke és Rowan Atkinson is benne lesz.
A Szólits a neveden azonban egy sokkal univerzálisabb történetet mesél az első szerelemről. Elióval azonosulva egyszerre élhetjük át benne az útkereső, naiv és tapasztalatlan tinédzser ébredező szexuális kíváncsiságát, a tökéletes lelki társ utáni vágyat és azt a fájdalmas ürességérzést, ami a mindent elsöprő szerelem után marad. "Most éppen sok a bánat, a fájdalom, de ne fojtsd el! Mert együtt jár velük az öröm, amit átéltél. " (Call Me by Your Name, 2017, r: Luca Guadagnino) The End of the F***cking World Némileg kakukktojás a listán, hiszen nem egy filmről, hanem egy nyolcrészes sorozatról van szó. James tizenhét éves gimnazista srác, aki anyja halála után egyedül marad apjával, akivel nem sikerül megtalálnia a közös hangot. Illetve nagyjából senkivel sem sikerül neki, ráadásul túlzottan vonzódik a halálhoz és a gyilkosságokhoz, így pszichopataként diagnosztizálja magát. Megismerkedik az új diáklánnyal, Alyssával, aki szülei válása után nem jön ki jól nevelőapjával, és összességében azt lehet rá mondani, hogy "problémás tinédzser".