abhadiamonds.com
Keksz szalámi Hozzávalók: 25 dkg keksz, 10 dkg őrölt dió, 1 evőkanál liszt, fél dl tej, 2, 5 dkg kakaó, 20 dkg porcukor, 10 dkg vaj. A kekszet apró darabokra tördeljük. A lisztet a vajjal, porcukorral, kakaóval és tejjel összekeverjük. Addig melegítjük, amíg minden elolvad és forró csokoládé lesz belőle. Ezt kihűtjük. A keksszel elkevert dióra apránként ráöntjük a csokit, és összegyúrjuk. Amennyiben túl lágy lenne, diót és darált kekszet adhatunk még hozzá. Hosszúkás formát alakítunk belőle, amit folpackba burkolunk, és ezzel együtt is megforgatjuk. Húsz percre fagyasztóba tesszük, utána szépen szeletelhető. A keksz szalámi egy éjszakai pihentetés után lesz a legfinomabb, addigra a keksz darabkák kicsit átgyengülnek.
A család ízlésétől fügően keverhetünk bele mazsolát, aszalt gyümölcsöt, aprított diót, mogyorót is. Én a felét így hagytam, a másik felébe ágyas pálinkából kihalászot sárgabarack darabokat kevertem. Egy őzgerinc formát folpackkal béleljünk ki és töltsük bele a kekszes masszát. Nyomkodjuk bele alaposan, ne maradjanak benne légbuborékok. Néhány órára tegyük hűtőbe, hűvös helyre, hogy a massza megszilárduljon és a kekszdarabok megpuhuljanak. Tálaláskor egy tálcára borítjuk, a fóliát eltávolítjuk, majd szeleteljük.
Élvezd újra a gyerekkori ízeket, készítsd el generációk kedvencét, a kekszszalámit! Mazsolával, magvakkal, gyümölccsel, rummal még tovább turbósíthatod. Az sem elhanyagolható szempont, hogy az alaprecept hozzávalóit szinte biztos, hogy otthon is megtalálod. Kekszszalámi Hozzávalók 16 szelethez: 40 dkg háztartási keksz 20 vaj 15 dkg porcukor 1, 5 dl tej 3 dkg cukrozatlan kakaópor Előkészítési idő: 10 perc Elkészítési idő: 10 perc Elkészítés: A kekszet tördeld különböző nagyságú darabokra. Egy lábosban kezdd melegíteni a tejet, add hozzá a cukrot és a kakaóport. Állandóan kevergetve, közepes lángon forrald össze. Ha sima és besűrűsödik, akkor jó. A forrástól számítva körülbelül öt perc alatt éri el a megfelelő állagot. Hűtsd langyosra, keverd hozzá a vajat, végül pedig az összetördelt kekszet. Ha szereted a rumos dolgokat, még finomabbá teheted a keksz szalámit, ha ehhez a mennyiséghez egy evőkanál rumaromát adsz, vagy fél deciliter rumot. Tedd a masszát egy folpackra, majd formálj belőle tetszés szerinti rudat.
Még az általános iskolában találkoztam ezzel a süteménnyel, azóta szerettem volna elkészíteni. Nagyon sokáig keresgéltem, mire találtam egy receptet, ami jónak tűnt. Mikor elkészült, kicsit kevésnek találtam a kakaót, kicsit lágyabb volt, a rum aromát nem szeretem, így kihagytam, kakaóból, kekszből kicsit többet használtam. Nekem így az igazi. :):) Könnyű, gyors, és nagyon finom.