abhadiamonds.com
Többen azonban úgy érezték, hogy az ilyen ősfurkó hozzáállás még ezen a szektablogon is sok. Szerintük ebből nem illene viccet csinálni. A névtelen és arctalan szerkesztő/szerkesztők az értelmes felvetésekre nyilván nem tudtak emberi választ adni, kénköves patájukat visszahúzva csupán olyan válaszokat nyögtek ki, hogy ez nem vicc, illetve, hogy a megszólítás nem helyes, mert ahova írt a kommentelő, az nem egy csoport. Több kommentelő ugyancsak visszataszítónak tartotta a blog érzéketlen posztját. Forrás: Gyermekmentes Övezet Ez tehát az az ország, ahol dübörög a cenzúra, ahol diktatúra van. Az az ország, ahol a pestises gondolatokat is bárki, bármikor felöklendezheti. De vajon mi lakozhat olyan emberek lelkében, akik ilyen gyűlölettel viseltetnek a születő élet iránt, akik azt szeretnék, ha másokat is megfertőznének a gyermekvállalást megvető és gyűlölő, átlátszó álboldogsággal, ami alapvetően az irigység, életundor és egy sérült lélek kipárolgása. És mit gondoljon az ember arról, aki a hitvallását nem a saját arcképpel népszerűsíti.
Szezonális leértékelések Vállalkozásunk a mezőgazdasági munkákhoz igazodva szezon előtti kedvezményeket, illetve időszakos árkedvezményeket biztosít ügyfeleinek.
A programban 1993 óta, a doktori képzés indulásától oktatnak doktoranduszokat. Kiemelten foglalkozunk a valóban egyetemes témákkal, vagyis még az egyes országok történetét elemző stúdiumoknál is a hangsúlyt a nemzetközi összefüggések vizsgálatára helyezzük. A kronológiai határok a francia forradalom időszakától napjainkig nyúlnak. A megszokott Európa-centrikus szemléleten igyekszünk túllépni, így hangsúlyosan foglalkozunk Ázsiával, a Közel-Kelettel, Afrikával, az Egyesült Államokkal és legújabban Közép- és Dél-Amerikával. A jelentős hallgatói létszám lehetővé teszi, hogy már a felvételinél jelezzük a program igényeit, a történelmi ismeretek mellett követelményként állított, legalább két idegen nyelvben való, közülük az egyik felső, a második közép szintű jártasságot. A doktori értekezések tartalmi és módszertani oldalaival egyaránt foglalkozunk – kitekintve a tudományterület legújabb hazai és nemzetközi eredményeire. Az éves eredmények felmérésére pályázatokon vehetnek részt az itt tanuló doktoranduszok, illetve minden tavasszal konferencián számolhatnak be kutatásaikról.