abhadiamonds.com
Ennek értelmében, ha lehet ilyet mondani, a friss film túlszárnyalja a kultikus rajzfilmet is. Persze nem igazán fair összehasonlítani ezt a remeket azzal a remekkel, hiszen bármennyire is hülyén hangzik, az élőszereplős változat sokkal keményebb, sokkal inkább követi a könyvet hangulatában, annak ellenére, hogy itt is hangoznak el bizonyos pontokon dalok. Annyira sötét tud lenni A dzsungel könyve, hogy nem is igazán érti az ember a 6-os korhatárbesorolást, mögöttem konkrétan sírtak a gyerekek Ká megjelenésekor, ami azért nem nagy szó, mert az a jelenet, mint ahogy néhány másik is, kimeríti a korrekt horror fogalmát. A The Jungle Bookot eléggé felnőttes szórakozássá tette Jon Favreau, ami persze egy felnőttnek egyáltalán nem baj, és az sem túl nagy baj, hogy valamilyen csoda folytán olyan számítógépes animációval keltek életre az állatok, amitől egy árva pillanatra sem jut az ember eszébe, hogy animációt lát, ijesztő ez, nem is kicsit, de hát itt tart a technológia. Olyan, mintha a Pi élete tigrise életre kelne újra, csak éppen még nagyon sokszor, nagyon sok formában egy filmen belül, nagyon csodálatos minőségben.
Ma este 10-től ismét Dzsungel Könyve műsor a Tiloson! TUNE IN >> FM 90. 3 / Megvolt már a legutóbbi b2b szettünk? Speciális Dzsungel Könyve műsor kedd este a Tilos Rádió n! Miért speciális? 1. Mert egy baromi hosszú szünet után először jelentkezünk majd a stúdióból élőben. 2. Mert most (is) tudod támogatni pénzzel kedvenc független rádiódat! Páros hét kedd van, ami azt jelenti, hogy este Dzsungel Könyve műsor szól a Tilos Rádión! Hallgasd meg DJ Ren és Mentalien drum&bass szettjeit 10-től éjfélig itt: FM 90. 3 / Artwork: Kata Koleszár Sosem késő visszahallgatni a legutóbbi adást, de ha teheted, indítsd el most! Hello! Hallgasd meg a legújabb Dzsungel Könyve adást! Ez volt múlt héten, vajon mi lesz jövő héten? !
A hősi has, ha éhes, hass oda és éltesd hát A majmok hadát, hogyha felmász rád! Amit akarunk, megvakarunk, amit legelünk, ütlegelünk. Ukkmukkfukk! Na ki az, akit a maki ma üthet? Piff-paff, dirr-durr, nyiff-nyaff! Ahogy mi agyunk senki se ész, a sok rokon is minket idéz, Majmolnak, hisz ők is csak a fenekükön ülnek. Fájától az elme nem esik messze. Na persze! Hálából a fő-fő majom egy ész! Kész! Ahogy mi fogunk, senki se kéz. Ahogy mi szemünk senki se néz. Ilyen a leglegleg... még még még! A leglegleg... még még még! A legbölcsőbbik nép! Mentünk, de megjöttünk, egy malomban őrlünk!
Rudyard Kipling nyomán remek film készült a farkasbarlangban talált emberkölyökről. "A magyar rendezők (is) már ekkor Hollywood-ban remekeltek! " by GRIFF Rendező: Korda Zoltán Szereplők: Sabu, Joseph Calleia, Rosemary De Camp, John Qualen, Frank Puglia Megjelenés: 1942 Nyelv: Szinkronos Minőség: DVD IMDB: 6. 8 Nézzetség: 154 / 115 | Hozzáadta:: nikiandgriff | Címkék (kulcsszavak): Joseph Calleia, Sabu, John Qualen, Jungle, book, könyve, Rosemary De Camp, Frank Puglia, Dzsungel | Hozzáadva: 2019-07-15 Összes hozzászólás: 0 Szólj hozzá! Írd le a véleményed a filmről Nem vagy regisztrált Tag? Nem baj, már névtelenül is hozzászólhatsz! uCoz