abhadiamonds.com
Délután az egyiptomi régészeti múzeumot látogatják meg az utasaink, melyben a világ legnagyobb ókori egyiptomi műemlék gyűjteménye látható. A nap zárásaként meglátogatják a Khal el-Khalili bazárt, ahol vásárlás mellett megkóstolhatják az eredeti arab kávét vagy frissen facsart mangólevet. Programok után transzfer a szállodába, ahol vacsora majd szabadprogram. 4. nap A reggelit elvihető csomag forgalmában kapják meg az utasok, majd transzfer a kairói repülőtérre és repülés Asszuánba. Megérkezés után az utasok motorcsónak segítségével meglátogatják a Philaei szigetet, ahol az ókori templomegyüttest tekinthetik meg, melynek egyik legismertebb része az Ízisz szentély. Ezután transzfer a nílusi hajóhoz, majd bejelentkezés után elfoglalják a szobákat, melyet ebéd követ. Délutáni program keretében az utasaink végigsétálhatnak az asszuáni Nagy-gát tetején, majd ellátogatnak a gránitbányába, ahol megtekintik a méltán neves "fekvő obeliszket", mely az ókori gránit kibányászás méltó "emlékműve". Visszatérve a nílusi hajóra szabadprogram illetve fakultatív program keretében lehetőség van részt venni a "Núbiai színes kalandok" elnevezésű fakultatív programon.
11:56 Hasznos számodra ez a válasz? 9/14 A kérdező kommentje: Hát feladtam magamnak a leckét látom:) Sokan írják ezt a biztonságos dolgot de van aki azt mondja ha nem nézünk a szemükbe akkor nem tudnak betalálni meg szabad elállni velük beszélgetni és ennyi. Párom tud angolul így ez nem gond elvileg. Csak nem visz máshova Taxis:D Volt aki már eltűnt egy nyaralás alatt. Na de azért nem vok elveszett srác, csak jobb mindenre felkészülni ha tényleg nem utazási irodával nmegyünk. Mert azt akár hogy is számolom 300-350 az út 2főre ebbe benne van repjegy is meg a szállás is. De erre még rájön, ha majdnem minden fakultatív kirándulásra elmegyünk ami legalábbis érdekel a piramisok, a királyok völgye biztos meg azért egy hajózás akkor már ott vagyok +100-150nél 2 főre. Ezért is infózok, hogy mi lenne a legjobb és legegyszerűbb. 10/14 anonim válasza: 45% Ha a biztonság miatt aggódsz olvasd el. [link] Budapest sem biztonságosabb mint Kairó. Azért írtam hogy a szállás recepcióján kell taxit kérni mert ha csak úgy beszálltok egybe az nem biztos hogy oda visz ahova akartok menni.
A városnézés fő attrakcióját az Egyiptomi Múzeum meglátogatása jelenti (felbecsülhetetlen értékű kincsek az ókorból). Késő délután lesz egy kis szabadidő is a híres Khan el Khalili bazárban. 3. nap: Alexandria Egész napos kirándulás a sivatagon át Egyiptom második legnagyobb városába, Alexandriába, mely a Nílus-delta nyugati végében, a Földközi-tenger partján fekszik. Alexandria az ókor egyik legjelentősebb városa volt, az Egyiptomot meghódító Nagy Sándor alapította több mint 2300 évvel ezelőtt. Városnézés (katakombák, Pompeius oszlopa, Qaitbai-erőd, Montazah Palota stb. ), majd szabad program. 4. nap: Asszuán, Philae Transzfer a kairói repülőtérre, utazás Asszuánba, Egyiptom legdélibb nagyvárosába. Látogatás az Asszuáni-gátnál, a világ egyik legnagyobb vízierőművénél. A gát mögött keletkezett Nasszer-tó hossza 500 km. Ezután Philae templomait tekintjük meg, melyeket a gát építése miatt Philae szigetéről egy másik szigetre telepítettek át. A következő programunk a régi gránitbányák, ahonnan a fáraók emlékműveinek kőtömbjei is származnak.