abhadiamonds.com
A távirányító nem mindig zárja a központi zárral az ajtókat, ilyenkor kulccsal kell becsukni őket, de szerencsére a következő zárásig ez a zűr meg is szűnhet. Belül a kormánykerék, a kézifék és a váltókar bőrborítása erősen megkopott ebben az autóban is, ami tipikusnak mondható. Újrabőrözésük megvan 40 000 forint alatt. A vezetési oktatással járó sok ki- és beszállástól elvásott a vezetőülés ajtó felőli oldalán a kárpit, de ez a normál használatú FIAT Bravókra nem jellemző. Hámlásnak indult a kormánykerék Az autó használati értéke elég jó a 400 literes csomagtérrel. A tágas csomagtér velejárója a közepes lábtér a hátsó sorban. A használtautó-kínálatban a FIAT Bravók többsége gazdagon felszerelt a kortárs Focusokhoz, Astrákhoz képest, ami a mindennapokban sokat dob használhatóságukon. Egyetlen extráról mondanánk le szívesen, az automatikus légkondiról. A típus elsődleges gondja ugyanis egy drágán cserélhető apróság. A fűtésállítás léptetőmotorja a fő hibaforrás, konkréten a motort és a befúvott levegőt terelő lapot összekötő műanyag közdarabbal van baj.
Röviden – Használt FIAT Bravo 198 Mi ez? 2007 és 2014 között gyártott kompakt autó, nagyrészt az előd Stilo technikájával, kizárólag ötajtós ferdehátú karosszériával. Mibe kerül? Szívó benzines motorral 1, 3 millió forinttól mennek felfelé az árak, a turbósok és a dízelek 1, 5 millió Ft körül kezdődnek. 2, 5 millióból kijönnek a legdrágábbak. Melyik motor jó bele? Nagyon jók a benzines turbómotorok, főleg a 150 lóerős, de a dízelek is megérik az árukat. Mi van helyette? Beválik a 2005-től értékesített Focus C307, a Kia Cee'd és az i30 első generációja vagy a 2008 utáni Mégane is. De a Bavo árában csak elhasználtabb, évekkel öregebb és többet futott autókat kapni belőlük. Aki ott tart, hogy FFF sosem, az mindenképp maradjon velünk, mert van esélye megszabadulni egy kényszerképzettől. A három F a FIAT-ot, Fordot, franciát sosem felfogásból ered. Nem tudom, honnan származik ez a tévképzet, de alaptalanságát többek között a használt FIAT Bravo második generációja bizonyítja. Modelltörténet 2007-ben a FIAT leváltotta a szerencsétlen Stilót.
Három dízel Audi 80 után ültem át FIAT-ba, először egy ezerkettes Albeába, majd az újonnan vett Bravóba. A 30 000 kilométeres gyári szervizperiódust betartom, de 9500 kilométerenként az autó mindig kap egy köztes olajcserét. Először a gyári Selenia olajat használtam, majd átálltam a német Liqui Moly kenőanyagokra. Az autó megbízhatósága az eddig megtett közel 160 000 kilométer alatt kifogástalan volt, az IHI turbófeltöltő és a motor is porszáraz. Nagyon meg vagyok elégedve a szép, jól felszerelt és jól gyorsuló autóval, amit tanulóim is dicsérni szoktak. Értékelik benne az autó kényelmét és a City gomb megnyomásával még könnyebben forgatható kormányt is. Minden tankoláskor kapott cédulát elrakok, az átlagfogyasztás egészen pontosan 7, 3 l/100 km, amit jónak tartok. Motorváltozatok, fogyasztás Benzines motorok 1, 4 16V 90 LE: 7, 50 l/100 km 1, 4 T-Jet 120 LE: 8, 00 l/100 km 1, 4 MultiAir 140 LE: 7, 52 l/100 km 1, 4 T-Jet 150 LE: 8, 43 l/100 km Dízelmotorok 1, 6 JTD 105 LE: 5, 77 l/100 km 1, 6 JTD 120 LE: 5, 83 l/100 km 1, 9 JTD 120 LE: 6, 00 l/100 km 1, 9 JTD 150 LE: 6, 39 l/100 km 2, 0 JTD 165 LE: 6, 18 l/100 km Forrás:.
Tesztjeink a típusról 1, 4, 90 LE benzines. 1, 4 T-Jet, 150 LE. 1, 6 Multijet, 105 LE dízel. 1, 9 JTD Sport 150 LE dízel. Hajtáslánc – Jók a turbós benzinesek Nagy arányban turbós benzines modellekből áll a kínálat. Az 1, 4 T-Jet 120 és 150 lóerővel nem ugyanaz a motor némi szoftveres variálással, más például a turbófeltöltő, IHI helyett Honeywell, 1, 0 helyett 1, 3 barig felmegy a töltőnyomás, vastagabb a töltőlevegő-hűtő és módosított a vezérműtengely is. A japán IHI turbóval semmi gond nem volt, nem enged el olajat. A 150 lóerősé 1, 0 helyett 1, 3 barral tölt Ezeket a motorokat bátran meg lehet venni, kár a 90 lóerős szívónál leragadni, mondván azzal nem lesz baj. Tényleg nem, de ezekkel sem várható különösebb gond, de jóérzésű ember a 30 000 kilométeres gyári szervizperiódust minimum megfelezi egy köztes olajcserével. A cikkhez fotózott használt FIAT Bravo oktatóautó, tehát termelőeszköz, így gondos tulajdonosa 9500 kilométer után lecserélteti az olajat és az olajszűrőt. Nincs is semmi baja a feltöltővel 158 000 km után.
Ne sajnáljuk a pénzt a gyári gyújtógyertyákra! A sokpólusú, speciális gyertyák helyett inkább a gyárira áldozzunk! A szíjas vezérlésű motorok vezérlésének csereperiódusa 120 000 kilométer/5 év. Használt FIAT Bravo árak Használtautó-piaci árával a FIAT Bravo jóval a szóba jövő konkurensek alatt mozog. A 2008-ban bevezetett Mégane III 1, 5-1, 6 millió forinttól kapható, az olasz konkurens 1, 3 millió forinttól. Másfél millióból reálisan 90 lóerős, szívó benzines autókat lehet venni. Aki turbós benzines vagy feltöltött dízelmotort szeretne, 1, 6 és kétmillió Ft közötti árakkal kalkulálhat Aki turbós benzines vagy feltöltött dízelmotort szeretne, 1, 6 és kétmillió Ft közötti árakkal kalkulálhat. 2, 5 millióért nagyon keveset futott autókat hirdetnek a Használtautó adatbázisban, ahol minden típusból adódhat elég sok kamuautó, de a lenézett Bravóval jobb lehet a helyzet: nem a nepperek kedvence. Annál inkább megérdemli a figyelmet, mert nyomott áráért cserébe sokat nyújt. Érdekelnek a turbós benzinesek?
Az ötajtós németes dizájnja nagyon nem jött be, a menőbb háromajtós meg rétegmodell, nem tudta megakadályozni a csúfos kudarcot. A gyár ezért visszanyúlt a Bravo névhez, amelyről költséges marketingkampány nélkül is sokan tudták, hogy egy olasz kompakt autó. Bemutatásakor a Bravo a maga kategóriájában a középmezőnybe tartozott, de kevesebbe került a konkurensek zöménél, ami így korrekt. A használtautó-vásárlóknak nagy előny, hogy a második generációs Bravo autó a hírénél sokkal jobb Stilóra épült, tehát kiforrott technikát vett át. Egyféle kasztnival készült, sem a háromajtós, sem a kombi Stilo nem kapott utódot. Karosszéria, utastér Akadályokon, gödrökben könnyen leérhet a használt FIAT Bravók orra. Az alapos korrózióvédelemnek köszönhetően a karosszéria egyáltalán nem rozsdásodik. Az első lámpák fénye halovány, megéri áldozni fényesebb izzókra. Orr-része hasonlít a Grande Puntóra. Könnyen leér a lökhárító rossz úton Kellemetlen, ha a kéziféket enni kezdi a nedvesség, ha korrodál a rögzítőfék bovdenje.
Nem azonosak a turbós egy-négyesek. A MultiAir szelepemelése változó, a T-Jeté nem Konstrukciósan kétféle turbós benzines motor van az autóhoz. A korábbi T-Jet a 88 kW/120 vagy 110 kW/150 lóerős változat. Ezek utóda a Multiair motor 103 kW/140 LE, változó szelepemeléssel, ami a szelepnyitás mélységének módosításával kiküszöböli a fojtószelepet, akárcsak a BMW Valvetronic-megoldása. A más Alfa és 500-as modellekben 170-180 lóerős verziókat a Bravo nem kapta meg. Nem beszélnénk le senkit a MultiAirről sem, mert működnek, de megbízhatósági szempontból az egyszerűbb T-Jet az ígéretesebb. A Multiairben a névadó szelepvezérlést is olaj mozgatja, ezért az olajcsere-periódus sűrítése még fontosabb, mint a T-Jetnél. Jók a Multijet dízelmotorok, az 1, 6-os és az 1, 9 literes is. Érdekes, de a kétliteressel itt közel sincs annyi gond, mint az Insigniákban A T-Jet és Multiair motoroknál nagyon oda kell figyelni a gyertyacserére, aminek intervalluma szigorúan 30 000 kilométer – hallottuk az érdi márkaszervizben.
8-10 órányi munkadíjba kerülhet kicserélni pár apró alkatrészt, mert alulméretezték a fűtésállítás közdarabját. Ez a fő hibaforrás a Bravóban A párezer forintos felújítókészlet tartalmának nagy részére nincs is szükség a javításhoz, ami viszont kell, annak beépítéséhez le kell bontani a műszerfalat. Ennek munkadíja 80-100 000 forintos tétel márkaszervizben. Ez az ára annak, hogy újra lehessen irányítani a levegő irányát, eloszlását. Futómű Városi sebességnél gombnyomásra megnövelhető a kormányrásegítés City üzemmódban, amit főleg a nők szoktak szeretni. A Puntók szervokormány-meghibásodásai a Bravót jellemzően nem érintik. A Stilókon gyenge pont volt a hátsó futómű gumiágyazása, de itt ezek a szilentek sem kirívóan problémásak. A tulajdonos véleménye: Oláh István, FIAT Bravo 1, 4 T-Jet 120, 158 500 km Oláh István egy Albeát cserélt le az újonnan vett Bravóra. Nem bánta meg, hogy dízel 80-as Audikból átült olasz autóba Oláh István egy Albeát cserélt le az újonnan vett Bravóra. Nem bánta meg, hogy dízel 80-as Audikból átült olasz autóba Nálam az autónak működnie kell, mert kezdőket tanítok vele vezetni.