abhadiamonds.com
- 2004 októberétől a Dél-alföldi Régió vezetőjeként regionális feladatokat is ellátunk az egészségügyi szakképzések és továbbképzések területén. - 2006-ban az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) történt strukturális és tartalmi változtatások iskolánk szakmai képzéseiben is megjelennek. Eddig nem oktatott szakok is helyet kapnak képzési programunkban mind a nappali, mind a felnőttképzésekben. - 2013. január 1-jétől a köznevelési rendszer az állami fenntartás és a települési önkormányzati működtetés megosztásának elve szerint átalakult. Az állami köznevelési intézmények fenntartását az új központi hivatal, a központi és területi szervekből álló Klebelsberg Intézményfenntartó Központ - (KLIK) koordinálta. - 2015. július 1. Iskolánk a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába került, létrejöttek a Szakképzési Centrumok, ezen belül a Kecskeméti SZC. Ennek a centrumnak a tagintézménye iskolánk: Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolájának. 2016. szeptember 1. Iskolánk új neve: Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája A szakképzés 2004-től kezdődő strukturális, tartalmi és vizsgáztatási rendjének átalakítása iskolánk szakmai munkáját is némileg átformálja.
A kamarák a székhelyáthelyezéssel kapcsolatos véleményüket megküldték. Az erről szóló dokumentumok az Intézményi Osztályon megtekinthetőek. Kérem a Tisztelt Közgyűlést az előterjesztés megtárgyalására, és a határozat-tervezetben foglaltak elfogadására. Kecskemét, 2008. július 15. (: Szemereyné Pataki Klaudia:) alpolgármester KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK
2008. december 3-án 16 órától: a Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Szent-Györgyi Albert intézményegysége adott otthont az integrált Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium első közös nyilvános rendezvényének. Az intézményegységek vezetői, képviselői és dolgozói mellett vendégünk volt Szemereyné Pataki Klaudia, Iványosi-Szabó András, és Sipos László alpolgármesterek. Önkormányzatunk Intézményi Osztályának munkatársai, az iskola intézményegységeinek partnerei, szakmai gyakorlóhelyeinek képviselői és a média képviselői tisztelték meg jelenlétükkel rendezvényünket. A szép és tartalmas ünnepség után rendezett állófogadáson a vendégek nem csak a Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola tanulói által készített finomságokat kóstolhatták meg, hanem kellemes, kötetlen beszélgetés keretében megoszthatták egymással Kecskeméti Humán Középiskolában szerzett élményeiket és tapasztalataikat is.
is elhelyezhető, így a Széchenyi Szakközépiskola udvari helyiségeit nem kell felújítani. A Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium a 3/2008. (VII. 2. ) Nt. sz. határozatában kezdeményezte, hogy az intézmény székhelye a Kecskemét Nyíri út ám alatt legyen. A Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium alapító okiratának módosításával egyidejűleg a 63/2008. határozat 5. b) pontjában az új intézmény székhelyére vonatkozó bekezdést módosítani szükséges az alábbiak szerint: "Az új intézmény székhelye: Kecskemét, Nyíri út 73. " Az előterjesztés határozat-tervezetének mellékletét képező alapító okiratban a módosítás eltérő betűmérettel lett jelölve. A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: Kt. ) 121. § (1) bekezdés 15. pontja értelmében – tekintettel a Kt. 37. § (5) bekezdés b) pontjára – az intézmény székhelyének megváltozása átszervezésnek minősül. A Kt. 102. § (9) bekezdése értelmében "a fenntartó tanítási évben (szorgalmi időben), továbbá - a július-augusztus hónapok kivételével - nevelési évben a) iskolát nem indíthat, továbbá iskolát, kollégiumot, óvodát nem szervezhet át, nem szüntethet meg, fenntartói jogát nem adhatja át, b) iskolai osztályt, kollégiumi csoportot, óvodai csoportot nem szerveztethet át, és nem szüntettethet meg, c) az iskola, kollégium, óvoda feladatait nem változtathatja meg. "
A fenti rendelkezésre tekintettel a módosított alapító okiratot csak július-augusztus hónapokban lehet hatályba léptetni. § (3) bekezdése szerint a fenntartó a közoktatási intézmény megszüntetésével, átszervezésével, feladatának megváltoztatásával, nevének megállapításával, költségvetésének meghatározásával és módosításával, vezetőjének megbízásával és megbízásának visszavonásával összefüggő döntése előtt beszerzi: • az intézmény alkalmazotti közösségének, • az iskolaszéknek, • az iskolai szülői szervezetnek (közösségnek), • az iskolai diákönkormányzatnak, • szakközépiskola és szakiskola esetén a megyei gazdasági kamara írásos véleményét. A Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium 2008. július 1-jével jött létre. Július hónapban a tanítási szünet miatt az új intézményben a szülői szervezet és a diákönkormányzat nem alakult meg. Iskolaszék jelenleg nem működik az intézményben. Az intézmény alkalmazotti közössége az átszervezést – a székhely megváltozását – előzetesen véleményezte, azzal egyetértett.