abhadiamonds.com
Tehetségét a közönség és a szakma hamar elismerte, élt Németországban, Hollandiában is, de Amerika hozta el neki a várva-várt hírnevet. George Pal (eredeti nevén Marczincsák György) Cegléden született színész szülők gyermekeként, 1908. február 1-jén, válásuk miatt azonban nagyszülei nevelték fel. 1928-ban építészként diplomázott a budapesti Műegyetemen, ám a gazdasági válság megnehezítette a munkakeresést, szakmájához kapcsolódó állást nem sikerült találnia. Végül a Hunnia Filmstúdiónál helyezkedett el, ahol némafilmeket feliratozott. 1830-ban feleségül vette Grandjean Zsókát, akitől később két fia született, Dávid (1937), és Péter (1941). A fiatal pár a jobb fizetés reményében Berlinbe költözött. George Pal 1931-ben az UFA-nál (Universum Film AG) kezdett dolgozni, ahol tehetsége elismeréseként vezethette a rajzfilmrészleget. Később saját filmstúdiót alapított, sajátos technikájával ("stop-motion animáció") keltette életre figuráit. Habakuk, a medve például igazi sztárrá vált a 30-as évek elején.
1933-ban, a náci diktatúra ellen rövid időre Prágába költözött családjával, majd a hollandiai Endhovenben telepedtek le. Sies Neumann felkérte, hogy készítsen reklámfilmeket a Phillips Radio számára. Ekkor már háromdimenziós bábfigurákkal helyettesítette a rajzolt szereplőket, ezen filmjeit "puppetoon"-oknak nevezte el (a puppet "bábu" és a cartoon "rajzfilm" angol szavak összevonásával). Fából készült bábukat alkalmazott, melyek végtagjai hajlíthatóak voltak, hogy a mozdulatsorok élethűen hassanak. Puppetoon-technikájával olyan kortárs rajzfilmrendezőket előzött meg, mint például Walt Disney. 1939-ben a konzulátustól végre vízumot kaphatott a család, így a világháború elől Amerikába költöztek. George Pal karrierje a filmgyártás hazájában ért a csúcsra. A Columbia Egyetem fekérésére vendégelőadóként tevékenykedett, később a Paramount névjegye alatt, majd saját stúdiójában folytatta a puppetoon-filkészítést. 1941 és 1947 között több mint negyven alkotást jegyezhetett. A Tulips Shall Grow (1942) című rövidfilmjét Oscar-díjjal ismerte el a szakma.
Szeretnél film adatlapot feltölteni? De nem tudod hogyan? Ide kattintva részletes infót találsz hogyan kell!!! Az időgép (1960) The Time Machine Online Film, teljes film Gyártási év: IMDB pontszám: 7. 6 IMDB Wikipedia Kritika Youtube Eredeti cím: The Time Machine A film hossza: 1h 43min Megjelenés dátuma: 2 September 1960 (West Germany) Rendező: A film leírása: A H. G. Wells tollából származó Az időgép című könyvet a négy alkalommal Oscar-díjra jelölt George Pal vitte celluloidra, olyan eredetiséggel, hogy a film elnyerte a legjobb vizuális effektusoknak járó Oscar-díjat 1961-ben. Az időgép feltalálójának a távoli jövőben akár élete árán is vissza kell szereznie masináját a föld alatt lakó emberevőktől, hogy hazajusson, a biztonságos 1899-be. Kiadás dátuma: 02 Sep 1960 Írók: David Duncan (screenplay), H. Wells (novel) Egyéb info: Feliratos Beküldő: Gyulagyerek Értékelések: 13 12 Nézettség: 674 Utolsó módosítás dátuma: 2020-05-31 19:55:44 A kedvencekhez adom Hozzászólások: Nincs hozzászólás ehez a filmhez, legyél te az első!
(Néz) Az Időgép 1960 HD Teljes Film (Indavideo) Magyarul, 【title】 FILMEK Az Időgép VIDEA-ONLINE MAGYAR TELJES [INDAVIDEO]#Hungary ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ஜ۩۞۩ஜ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ szinopszis: A H. Wells tollából származó Az időgép című könyvet a négy alkalommal Oscar-díjra jelölt George Pal vitte celluloidra, olyan eredetiséggel, hogy a film elnyerte a legjobb vizuális effektusoknak járó Oscar-díjat 1961-ben. Az időgép feltalálójának a távoli jövőben akár élete árán is vissza kell szereznie masináját a föld alatt lakó emberevőktől, hogy hazajusson, a biztonságos 1899-be.
Az első Pal George-féle változat 1960-ban készült és klasszikus alkotássá vált (ha a filmről magáról nem is, a zenéjéről már hallhattunk). színes, feliratos, amerikai fantasztikus kalandfilm, 99 perc A 19-20. század fordulóján egy fiatal kutató, George (Rod Taylor), feltalál egy időgépet. Mindannyiunk életében vannak pillanatok, amikor megcsapja az orrunkat egy illat, és ennek hatására szinte látja szemünk a múltat, mintha egy időgépbe ültünk volna. Az időgép, 1960-as amerikai film; Az időgép (2002), Simon Wells filmje; Ez egy egyértelműsítő lap, a hasonló megnevezések közötti választást segíti elő. A H. Wells tollából származó Az időgép című könyvet a négy alkalommal Oscar-díjra jelölt George Pal vitte celluloidra, olyan eredetiséggel, hogy a film elnyerte a legjobb vizuális effektusoknak járó Oscar-díjat 1961-ben. Az időgép Boldog, aki nem foglalkozik az idő múlásával, nem is érzékeli, csak nagyon boldog: a gyermek. OMEGALUL, PEPEHANDS, PEPEGA [322-MOZI] Az Időgép (1960) Teljes Film Magyarul, Az Időgép teljes Indavideo film, Az Időgép letöltése ingyen Nézze Az Időgép film teljes epizódok nélkül felmérés.
A Morlock-ok látják el az Eloi népét kajával, ruhával, a Morlock-ok étkeztetését pedig az Eloi-k biztosítják. A történet azon kívül, hogy izgalmas és fantáziadús -és némi romantika is vegyül bele az eloi Weena – okán számos kérdést felvet, az időutazás paradoxonjától kezdve, egészen az emberi faj problémáival kapcsolatban. Az eloik mindenesetre elrettentő például szolgálhatnak, hiszen rendkívül elkényelmesedtek, s egyszerűen elfelejtették használni az emberiség tudományos- és technikai vívmányait. Csupán tehetetlen "ősemberekként" vegetálnak, s kihalt belőlük a kezdeményezőkedv. Ez a fajta "elhülyülés" néha úgy tűnhet az ember számára, hogy már most elkezdődött. Wells hőse végül tovább indul a még távolabbi jövőbe, hol egészen hátborzongató, lehangoló kép fogadja. Végül saját korába is visszatér, ahol nemigen hisznek neki, ezért visszatér a jövőbe. Tény és való, George Pal (vagy ahogy nekünk jobban esik: Pál György) filmjének több köze volt Wells kisregényéhez, mint az ükunoka által rendezett 2002-es változatnak (ezzel nem leszólni akarom, nekem az is tetszett).
Ellenségekből és pánikhangulatból bőven kijutott a háborút követő évekre is. Az ötvenes években elharapódzó hidegháborús paranoiának köszönhetően igencsak megnőtt a kereslet a külső veszedelmet megtestesítő földönkívüliek iránt. Wells utópiáinak kifogyhatatlannak tűnő tárháza ismételten kapóra jött az amerikai filmeseknek. A földönkívüli inváziókkal riogató mozik leghíresebbike a magyar származású George Pal nevéhez fűződik, aki Byron Haskins rendező közreműködésével Wells 1898-ban megjelent regényéből, A világok harcából készített filmet. Bár a történet 1890-ből 1953-ba, Londonból pedig Kaliforniába került, s a híres, háromlábon járó marsi hadigépezetek helyét félelmetes repülő csészealjak vették át, Pal 1954-es feldolgozása annyiban mindenképpen hűen tükrözi Wells látásmódját, amennyiben nemcsak az amerikaiak aktuális félelmeit tükrözi, hanem azt a konzervativizmust is, mellyel Wells korának embere az idegenekkel való találkozásról vélekedett. A film ráadásul nemcsak a marslakók pusztítását bemutató trükkök terén tudott újat nyújtani: az amerikai mozik közül elsőként mutatott be tömeges földönkívüli inváziót, a Földre pedig úgy tekintett, mint egy közönséges bolygóra a sok közül.