abhadiamonds.com
Ezután a pályázati adatlapot kell kitölteni elektronikusan, és leadni személyesen a HK irodában (SCH 104). Tanulmányi ösztöndíj (1) A Kari Hallgatói Képviseletek a kari elosztás további elveit, az eljárás menetét, határidejét az ösztöndíj odaítélését megelőző szorgalmi időszak kezdetéig meghatározzák, és nyilvánosságra hozzák honlapjukon.
Juttatás (1) A Kari Hallgatói Képviseletek a kari elosztás további elveit, az eljárás menetét, határidejét az ösztöndíj odaítélését megelőző szorgalmi időszak kezdetéig meghatározzák, és nyilvánosságra hozzák honlapjukon. Kollégium (1) Igen, de ebben az esetben a kollégiumi díj összege magasabb: egy főre jutó kollégiumi normatíva egy hónapra számított összege (ami most: 11650 Ft), plusz az állami (rész)ösztöndíjasok által fizetendő kollégiumi térítési díj (Schönherz most 9320 Ft), összesen 20970 Ft. Oktatás (1) A TVSZ 15. § (8) pontja alapján, különösen indokolt esetben kérvényezheted, hogy a vizsgaidőszakon kívül tehess vizsgát egy tárgyból (halasztott vizsga). Fontos azonban, hogy az így teljesített vizsgát nem veszik figyelembe az átsorolás vizsgálatánál. Az engedély névre szóló, a vizsgát az oktatóval egyeztetett időpontban, de legfeljebb a következő félév regisztrációs hetének napjáig teheted le. Pályázat (1) A pályázati kiírásnak megfelelően kell eljárni. A félév során egy adott tárgyból kell elektronikus segédanyagot készíteni, amit az oktatóval kell lektoráltatni.
Kedves Hallgatók! Az Operatív Törzs mai döntésének értelmében, a mai naptól a következő rendelkezések lépnek életbe: Az új kollégiumi rendelet alapján a kollégiumi szobákat teljes mértékben ki kell üríteni, a személyes tárgyakat is beleértve. Ezt március 15. 08:00-tól tehetitek meg. Végső határidő még nincs meghatározva, de hétfőig mindenképpen lesz lehetőség a… Kedves hallgatók! Új félév, új közösség, új lehetőség! A kollégiumban tartandó rendezvények lebonyolításához, illetve a rend fenntartásához mindig szükség van segítő kezekre (például rendezvények felügyelete, szobafelújítás, egyéb időszakos tevékenységek). Ebből a célból született meg a RohamBrigád, melynek tagjai fontos szerepet vállalnak a kollégium életében. Tehát ha az időd nagy részét… Kedves Hallgatók! A kollégiumi férőhelyhez a közösségi pontok előzetes eredményét az alábbi linken olvashatjátok. Szeretnénk felhívni a figyelmeteket arra, hogy a szavazásért járó pontok csak azok számára szerepelnek a táblázatban, akik leadták a Közösségi Ösztöndíj igénylésüket.
Felvételi pályázat Kollégiumaink GoodToKnow Szabályzatok A BME GTK a kollégiumba felvételizni kívánó hallgatóinak összesen körülbelül 350 férőhelyet tud biztosítani, 3 kollégiumban. A kollégiumokról bővebben Kollégiumaink fül alatt tájékozódhatsz. Kérdésed van? Keresd bátran a GTK HK kollégiumi referensét a e-mail címen. Hírek 2020. 02. 04. Kollégiumba sorolás és szobabeosztás - 2019/20 tavaszi félév Kedves Hallgatók! A kollégiumba sorolás és a szobabeosztás a 2019/20 tavaszi félévre elérhető a KEFIR rendszerben. A férőhelyet visszamondani a e-mail címen lehetséges, ide várjuk a szobabeosztással kapcsolatos észrevételeket is. A várólistán... 2020. 03. Kollégiumi férőhely pályázat végleges eredmény - 2019/2020 tavaszi félév Kedves Hallgatók! Kiosztásra kerültek a kollégiumi férőhelyek a 2019/20 tanév tavaszi félévére. A végleges eredményeket és a nemek szerint csoportosított várólistákat a KEFIR rendszerben találjátok. A kollégiumba sorolás és a szobabeosztások is hamarosan kihirdetésre... 01.
Kollégiumi felvételi Pályázati időszak: május 27. - június 9. 23:59. A nyári hirdetményben leírtak szerint BME hallgatóknak a KEFIR-ben kell pályázni, mindenki másnak e-mailben a preferált kollégium és adott esetben a kért szobatárs megjelölésével ( Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). Kollégiumi elszállásolással kapcsolatban a 2018/19. tanév tavaszi félévben képzésüket befejező hallgatók a nyári időszakban még BME hallgatóknak számítanak, viszont szakmai gyakorlatos kedvezményt már nem használhatnak fel. Szobafoglalás: KTK: szokásos módon a kolireg rendszerében lesz lehetséges (nem BME hallgatóknak a hirdetmény szerint a jelentkező e-mailben). A kolireges szobafoglaláshoz szükség van ktkaccount-ra, amit a oldalon lehet létrehozni. A szobafoglalási időszak előreláthatólag: júniu s 13. 18:00 - június 15. 18:00. A szobafoglalás eredményéről az érintett hallgatók a KEFIR-ben fognak értesülni. Amennyiben a szobafoglalás indulása csúszik, erről a kolireg Információk oldalán adunk tájékoztatást.
(szerda) 16 óráig kiköltözés annak, aki nem kért/nem kapott kollégiumi férőhelyet az őszi félévre Augusztus 29. (csütörtök)... 05. Felsőbbéves Kollégiumi Férőhelypályázat 2019/20/1 - időpontváltozás Kedves Hallgatók! A Felsőbbéves Kollégiumi Férőhelypályázat eredményének kihirdetése a megadott adatok újraellenőrzése maitt változik. Az új időpontokról ezen a linken tájékozódhattok. 2019. 06. 24. 2019-es nyári szobabeosztás Kedves Hallgatók! A Kollégiumok Igazgatóságának honlapján elérhetitek a 2019-es nyári szobabeosztást. A felmerülő kérdésekkel kapcsolatban a címre tudtok írni. 2019. 10. Kollégiumi mentor és vezetőmentor pályázat a 2019/2020 őszi félévre Kedves Hallgatók! Kiírásra került a kollégiumi mentor és vezetőmentor pályázat a 2019/20 tanév őszi félévére, melyet ezen a linken találhattok. Leadási határidő: 2019. június 14. 12:00! 2019. Nyári kollégiumi férőhelyigénylés - 2019 Kedves Hallgatók! Meghirdetésre kerültek a 2019-es nyári kollégiumi férőhelyigényléshez szükséges információk.
Jelentkezési határidő: 2019. június 9. 23:59. A jelentkezéssel kapcsolatos minden lényeges információ ezen a linken található. Egyéb kérdés esetén a... Kollégiumi Felvételi Pályázat - 2019/20 őszi félév Kedves Hallgatók! Kiírásra került a 2019/2020 őszi félévre szóló Kollégiumi Férőhely Pályázat. Kollégiumi jelentkezés leadásának határideje: Felsőbbéveseknek: 2019. július 19. 23:59! A jelentkezés előreláthatólag 2019. július 1 -é n indul.... Következő oldal
Kollégiumi Felvételi Pályázat - 2019/20 tavaszi félév Kedves Hallgatók! Kiírásra került a 2019/2020 tavaszi félévre szóló Kollégiumi Férőhely Pályázat. Kollégiumi jelentkezés leadásának határideje egységesen: 2020. január 29. 23:59 A jelentkezés Felsőbbéves hallgatóknak előreláthatólag 2020. január 18-án... Következő oldal