abhadiamonds.com
"Szóljon a dal" – KONCZ ZSUZSA koncert Koncz Zsuzsa a magyar popzene egyik ikonja, aki tizenharmadik budapesti nagykoncertjére készül 2020. október 24-én, a Papp László Budapest Sportarénában. " Nem vagyok babonás, így sem az nem riasztott el, hogy 13. alkalommal lépek fel egy több, mint tízezer fős Arénában, sem az, hogy az '56-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóját követő másnap" – nyilatkozta Koncz Zsuzsa. Erre az alkalomra Bródy János új dalt írt a művésznő számára Másnap címmel, amelyet várhatóan tavasszal már a rajongók is meghallgathatnak. " Bízom benne, hogy a közönségem tetszését is elnyeri ez a dal, és ők is azt érzik majd, amit én éreztem, mikor először elolvastam. Ennek a koncertnek a mottójául pedig Bródy János egy korábbi szerzeményének, a Miért hagytuk, hogy így legyen c. albumom nyitó dalának sorát választottam" – mondta budapesti Aréna koncertjéről. Koncz Zsuzsa nagyszabású Aréna koncertjeit mindig hatalmas érdeklődés övezi. Nevével felsorolhatatlan mennyiségű, sokak által szeretett dal fonódik össze, melyek közül jó néhány a 2020. október 24-i koncerten is felcsendül majd.
Papp László Sportaréna – Jegyek eladása és vásárlása – TicketSwap
– NECC Party Aréna - Papp László Sportaréna koronacírus-járvány, törölt koncertek
Reformáció 500: Az igaz hit kiárad, alakítja, gazdagítja a világot A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából nemzeti megemlékezést tartottak Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában. Az ünnepségen istentisztelettel, gálaműsorral és kiállítással emlékeztek meg arról, hogy ötszáz évvel ezelőtt, 1517. október… 2017. október 27. Reformáció 500 – központi és Békés megyei megemlékezések Ötszáz évvel ezelőtt 1517. október 31-én Luther Márton kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára és ezzel kezdetét vette a reformáció, amelyre országszerte egész évben programokkal emlékezhettünk. Az évfordulóhoz kapcsolódóan ezen a hétvégén, … 2017. augusztus 28. Ma kezdődik a cselgáncs világbajnokság Budapesten Hétfőtől vasárnapig rendezik meg a 31. világbajnokságot a budapesti Papp László Sportarénában. A szakvezetés egy érmet és egy pontszerző helyet vár a magyar küldöttségtől. Nehéz ellenfelekkel kezd az egyéni küzdelmekben érdekelt 18 hazai versenyző a hétfőn… 2017. augusztus 28.
2019. augusztus 25. Női röplabda Eb - A magyar csapat kikapott a románoktól A magyar női röplabda-válogatott 3-1-re kikapott Romániától a budapesti társrendezésű Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, a Papp László Budapest Sportarénában szombaton. 2019. augusztus 25. 06:39 | behir Tovább olvasom 2019. augusztus 24. Női röplabda Eb - Magabiztos győzelemmel kezdett a magyar válogatott A magyar női röplabda-válogatott magabiztos játékkal 3-0-ra legyőzte Észtországot a budapesti társrendezésű Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, a Papp László Budapest Sportarénában pénteken. 2019. augusztus 24. 05:49 | behir 2018. november 9. Magyarországra jön a Backstreet Boys 2019 januárjában új lemezt hoz ki, májusban pedig világkörüli turnéra indul a kilencvenes évek bizonyára legnépszerűbb fiúcsapata, a Backstreet Boys. A DNA nevet viselő album koncertkörútja alatt a csapat három hónap alatt járja be Európát és Észak-Amerikát. … 2018. november 9. 18:51 | behir 2017. november 1.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Ok További információk