abhadiamonds.com
2681 fő meggyógyult. Az MSZP azt kezdeményezi, hogy egy parlamenti bizottság vizsgálja a kormány a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos döntéseit - mondta Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő. Az MSZP-től a védekezés támogatása helyett csak egy kamuvideóra futotta – reagált a Fidesz Bangóné Borbély Ildikó nyilatkozatára. A hazugság-koalíció és lakájmédiája továbbra is támadja a vírus elleni védekezést, amely védekezés kizárólag a magyar emberek és a kormány összefogásának köszönhetően volt sikeres – hangsúlyozta Menczer Tamás államtitkár. 2010 óta 16 ezernél több óvodai férőhely létesült, a programba bekapcsolódó katolikus és református egyháznak köszönhetően ez a szám több ezerrel fog növekedni a közeljövőben - közölte Soltész Miklós államtitkár. A kormány igazságossá teszi a kisadózó vállalkozások tételes adójának, a katának a szabályait - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek. A Magyarországon forgalmazott ásványvizek, üdítők és sörök piacát igyekszik rendezni az a törvényjavaslat, amelyet a Fidesz-frakció támogatásával nyújtott be a parlamentnek Kósa Lajos.
Na, majd most. 2013. december 9. Van egy elég gyenge cikk a New York Times-ban Heller Ágnesről Meg persze van benne egy kis antiszemitázás, meg orbánozás, meg kommunistázás. 2013. november 23. A magyar diplomáciának semmi sem ciki A kormány képtelen megemészteni a kritikus beszámolókat. Havonta csinál hülyét magából valamilyen állami ember, amikor a külföldi sajtónál tiltakozik a tudósítások miatt. 2013. október 19. De miért kell hülyeségeket írni Magyarországról? Annyi dolog miatt lehet joggal kritizálni a magyar kormányt, hogy kicsit érthetetlen, hogy miért kell baromságokkal előjönni. Tiszta Kumin Ferencnek érzem magam. 2013. szeptember 4. Orbánoznak a német közszolgálati rádióban Nagyjából a szokásos lemez a Deutschlandradio Nyomás alatt című műsorában: A kormány minden erejével a vélemények feletti uralomért küzd. A kritikus médiumokat, mint például a Klubrádió, megpróbálja "elhallgattatni". A közszolgálati rádiók és televíziók programjában a kormány politikusai dominálnak, és a kellemetlen híreket elhallgatják vagy meghamisítják.
A médiahatóság is a kormány hatalmi eszköze lett. Egyelőre nincs kint a cáfolat a -n, de frissítgetem. ( hvg via MTI) 2013. augusztus 26. És akkor jöjjenek a TÉNYEK Kumin Ferenc nincs már egyedül. Eddig az ő dolga volt, hogy helyrerakja a külföldi lapokban Magyarországról megjelenő koncepciózus hazugságokat. De kapott egy szövetségest. Nagy tapsot kérünk a Nézőpont Intézetnek és a 2013. augusztus 5. Ózdi vízelzárás: Orbánozik és rasszistázik a Spiegel és a Die Presse A német és az osztrák sajtó is felkapta a víz nélkül maradt cigányok ügyét. 2013. augusztus 2. Ki mit tud Magyarországról a redditen? Jó kaja, jó csajok, jobbos kormány, nehéz nyelv - kb ezeket tudják a közösségi híroldal olvasói. 2013. május 26. A fasizmus felé Az Aljazeerán egy különösen hosszú cikk jelent meg arról, hogy miért gondolják sokan, hogy Magyarország "autoriter kormánya" a fasizmus felé tart. 2013. május 25. Pedig Orbán meg is kínozhatta volna őket A miniszterelnök most a német ZDF tévében volt műsoron.
Mintegy 400 embert kellett kimenekítenie a tűzoltóságnak a délkelet-lengyelországi Kárpátaljai vajdaságban pusztító árvíz miatt. Átadták a kerepesi temető új emlékművét. A hazánk védelmében 1944-ben, az Attila-védvonalon elesett hősök emlékére emelt, aranypajzsos nőt ábrázoló alkotás Kerepes városa, a Terror Háza Múzeum és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum összefogásával készült el. Halálra gázolt egy embert a vonat Komáromnál. Komoly károkat okozott a vihar Borsod megyében. A heves esőzés miatt Miskolc belvárosa víz alá került. A Heves megyei Egerszóláton homokzsákokkal védekeztek a villámárvíz ellen, de több ház így is lakhatatlanná vált. Labdarúgó NB I: ZTE FC - MOL Fehérvár FC 1:1; Újpest FC - Kaposvári Rákóczi FC 5:0; Debreceni VSC - Paksi FC 1:1; Diósgyőr - Kisvárda 0:2; Ferencváros - Mezőkövesd 1:0; Puskás Akadémia - Budapest Honvéd 2:1 Esterházy Mátyás menedzser szerint a Red Bull Salzburgot erősítő válogatott labdarúgó, Szoboszlai Dominik jelenlegi piaci értéke 20 millió euró fölött van.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség aggodalmának adott hangot azt követően, hogy az Egyesült Államok kilátásba helyezte, megvonja tőle anyagi támogatását, ha nem hajt végre komoly reformokat a szervezeten belül.
magyarország a külföldi sajtóban - 444 2020. január 26. Spiegel: Orbán bajban van, új ellenségeket keres Ügyvédekből és bírákból épít új ellenségképet a magyar miniszterelnök a német lap szerint. 2019. január 21. A brit Guardian a "bajszos fasztól" Nagy Blanka lekurvásázásig magyarázza a brit olvasóknak a magyar közéletet The dick with the moustache. 2017. augusztus 2. Mészáros Lőrinc kilépett a vécéből, és elkezdett kiabálni a New Statesman újságírójával Magyarországról készített hosszú cikket a brit magazin. 2015. szeptember 3. Mi van mostanában a legnagyobb külföldi lapok címoldalán? Leginkább Magyarország Címlapszemle. 2014. augusztus 1. A New York Times azt követeli, hogy az EU függessze fel Magyarország szavazati jogát, és ne fizessék ki a nekünk szánt támogatások egy részét Eddig sem voltak Orbán Viktor rajongói, de a tusványosi beszéd miatt most a szerkesztőség egységesen követeli az uniós fellépést. Ilyen még nem volt. 2014. július 1. Jaj, megint jó nyomon van a magyar külügy Azért kell a teljes átalakítás, mert a diplomaták eddig nem tudták megvédeni a magyar kormány álláspontját.
korábbi, Fidesz vezette időszakáról Szücs Balázs párbeszédes alpolgármester. Veres Zoltán fideszes képviselő úgy reagált: a járvány idején emberek élete forog kockán, ezzel nem lehet viccelődni. Elrendelték a nyomozást a pesti úti idősotthon ügyében, ami alapos gyanút feltételez - mondta híradónknak az otthon károsultjainak jogi képviselője. Futó Barnabás azt kérte, hogy tanúként hallgassák ki Müller Cecília tiszti főorvosasszonyt és a Bajcsy-Zsilinszky Kórház igazgatóját is, akik beszámolhatnának az idősotthonnal kapcsolatban szerzett tapasztalataikról. Már nem csak kamuvideókat gyárt, de a nemzeti konzultációs íveket is lopja a baloldal - reagált Halász János, a Fidesz frakciószóvivője arra, hogy egy videofelvétel került napvilágra, amelyen egy baloldali aktivista kilopkodja a postaládából az íveket. 11 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4138-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt egy napban nem halt meg újabb beteg, így 578 az elhunytak száma.