abhadiamonds.com
Bátran felvállalom, nincs mit szépíteni ezen; én nem holmi übertrendi biobolt termékeként, és nem is egy luxus szépségcsomag valamely tagja jóvoltából ismertem meg a marseille-i szappan illatát. De nem ám. Az úgy volt, kérem, hogy felmosáshoz készülődtem... Van ugyanis egy bizonyos felmosószer-márka, amely nevében kísértetiesen hasonlít egy patinás holland focicsapaté Na hát azzal szoktam én felmosni. De most nem volt a boltban pipacsos, amit eddig használtam (és amit imádok a szégyentelenül felismerhető Kenzo Flower-illata miatt). Ezért hát lett nekünk egy ilyen kis krémfehér színű lötyink, amelynek csomagolásán egy kis kocka szappan virított csodálatos marketing-virágcsokrok helyett. Napok múlva aztán hosszú és fáradságos munka után eljött a pillanat, hogy végigsuhanjak a lakáson a felmosóvödörrel a karomon, és légies mozdulatokkal telehintsem a helyiségeket eme elbűvölő szappankocka illatával (ez volt a reklám-verzsön, igazából nagy nyafogva végigtöröltem a padlót, és a világ legfáradtabb emberének éreztem éppen magam)-ám ekkor megismerkedtem ezzel a csöppet sem szokványos, de mégis olyan otthonos, tiszta és - talán megkockáztathatom -már-már elegáns (! )
illattal. A Szappan-hegyen túl.. csodás illatok várnak! Mivel nagyon rejtélyes és pici volt a kép a szappanról a flakonon, és semmilyen leírás nem volt mellette, utánanéztem az interneten, hogy mi is ez az anyag tulajdonképpen; és honnan ez a név (na jó, azt én is gondoltam, hogy Marseille-ből, naaa:). Mint megtudtam, a finom illatú apróságot már a középkorban is gyártották Gallia kézművesei; és 1688 óta törvényben van leírva, hogy csakis az ősi eljárások szerint készített szappant nevezhetik "valódi marseille-i szappan"-nak. Főbb alapanyagai a tengeri só, az oliva/vagy pálmaolaj és a növényi ásványok, amelyeket a szappanmesterek ősi receptúrája alapján főznek eleggyé ma is a francia városban. Tíz napba is belekerül, mire elkészül a lágy massza, amelyet, miután formába öntenek, felkockáznak és a napon szárítanak ki; de előtte az összetevőinek megfelelően megbélyegzik, hogy még a csomagolásra se legyen gond. Világszerte bőrgyógyászok milliói ajánlják az eredeti Marseille szappant az érzékeny bőr hidratálására, mert természetes összetevői miatt rendkívül hatékonyan alkalmazható az ilyen problémákra.