abhadiamonds.com
Ezután kezdett vízimentőként dolgozni, és mikor kimentett pár gyereket a vízből, akiket elsodort az óceán, kiderült, hogy az apjuk tévés producer. Bonnan pedig megragadta az alkalmat, és előadta neki, hogy szerinte tévésorozatot kellene forgatni a vízimentők életéről. 4. A stáb legtöbb tagja nem volt nagy úszó, a sorozat legnagyobb sztárja, Pamela Anderson egyenesen irtózott a víztől. 5. Mitch Buchannon szerepét Tom Sellecknek is felajánlották, de ő nem akart a Magnum után férfi szexszimbólunként bebetonozódni a köztudatba, ezért visszautasította a lehetőséget. Így kaphatta meg a szerepet David Hasselhoff. 6. Hasselhoff, akinek ez a sorozat indította újra a karrierjét a Knight Rider után, nem is vette volna fel Pamela Andersont. Attól félt, hogy a színésznő dús keblei elterelik majd a figyelmet a többi stábtagról. Nem tévedett nagyot, de megvétózták a döntését, és a többi tévétörténelem. 7. A Baywatch nagyszerű reklám volt a Playboynak, ahogy a Playboy is jó reklámot csapott a sorozatnak.
A program egy afféle "akció-RTS" lesz, amely nemcsak a profiknak, de az amatőröknek, casual játékosoknak is kihívást nyújt majd. Építhetünk bázist, nem lesznek hősök, vagyis pont egy olyan Xbox One-ra is tervezett játék nyújtja majd a klasszikus RTS élményt, amire talán nem számítottunk. Day of Infamy Az Insurgency alkotóinak új játékában a második világháború poklában merülhetünk el, az eszetlen lövöldözés helyett azonban a taktikázáson lesz a hangsúly, hiszen egy taktikai alapokra helyezett valós idejű stratégiát kapunk majd ezen a címen, amely júliusban kerül a Steam korai hozzáférés programjába. Mirage: Arcane Warfare A Chivalry alkotóinak új játékában egy csipetnyi ezeregy éjszaka meséit, egy csipetnyi mágiát, és elképesztő harcrendszert kapunk az ígéretek szerint, amelyben gyakorlatilag minden támadást – legyen szó fegyverekről vagy varázslatokról – blokkolhatunk, ez pedig igen különleges ízt ad majd a multiplayerre kihegyezett küzdelmeknek. A játék ősszel érkezik, a bétát már a nyáron nyüstölhetjük majd.
5. Mennyibe kerül a McLaren 720S? Egészen pontosan 208 600 font, azaz 72, 8 millió forint, ami jóval drágább, mint az "alap" Lambo Huracan, a Ferrari 488 GTB és a Porsche 911 Turbo, viszont egy árban van a Huracan Performante, 488 Pista és 911 GT2 RS modellekkel, melyek fel tudják venni a versenyt a McLaren őrült sebességével. Ha a kilencvenes évek gyermeke vagy, és szeretnél egy igazi, tipp-topp szuperautót, válaszd a Velocity kiadást, ami akár 335 000 fontért, közel 117 millió forintért a tiéd is lehet. 6. Végül egy kis érdekesség a McLaren 720S-ről Van egy kis rejtett trükk az autóban, most elmondom, hogyan is működik. Pattanj be, nyomd meg az "Engine start" gombot, de ne lépj a fékpedálra. Még korai elindítani a V8-as motort. Most pedig, nyomd meg az "Active" gombot, állítsd mindkét kapcsolót Verseny Módba. Nyomd be a féket, és indítsd el a motort. Az erőforrás hatalmas bőgéssel fog indulni, a hangja rögtön elvarázsol, ahogy az üzemanyag szinte felrobbantja a kipufogót. Láthatod tehát, hogy a McLaren képes olyan szuperautót építeni, amitől az agyad eldobod.
Társszerző: Hajdu Balázs 1. Mi az a McLaren 720S? Ez a McLaren Super Series legújabb autója, a McLaren kínálatának legékesebb darabja. A 720S valami új a McLaren számára is, ez ugyanis az első alkalom, hogy a McLaren lecserélt egy autót a kínálatából. A 12C 650S-sé változott, melyet a csodálatosan könnyű 675LT követett. A 720S viszont egy teljesen új autó, és talán az eddigi leggyorsabb. 2. Milyen motor van a McLaren 720S-ben? A motor kódneve M840T, azt jelenti, aminek látszik: McLaren V8 4 literes turbó. Ez mindent elmond a méretéről. A McLaren szerint a 4 literes motor összetevőinek 70 százaléka új a régi, 3, 8-as motorhoz képest. A motor dupla turbós, a teljesítmény pedig igazán figyelemreméltó: 7500-as fordulaton 710 lóerő, valamint 5500-as fordulaton 770 Nm nyomaték. 3. Mennyire gyors a McLaren 720S? Hihetetlenül gyors, talán túlságosan is. A McLaren állítása a teszteken is beigazolódott, a 720S 2, 9 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra, a végsebessége 340 km/h. A McLaren 720S még a Ferrari 488 GTB és Lamborghini Huracan típusú autókat is megsemmisíti.
Serious Sam VR Visszatér Sam is a VR platformokra – a klasszikus pályákat és a klasszikus ellenfeleket megkapjuk majd többek között Oculus Riften is. Vampyr Kikerült az első gameplay előzetes a Remember Me és a Life is Strange alkotóinak új játékából, a Vampyrből, amely még mindig sokkal akciódúsabbnak tűnik, mint amit talán elvárnánk ettől a készítőstúdiótól. A sok-sok összecsapáson és vadászaton túl természetesen komoly morális dilemmákat is kapunk majd. Killing Floor univerzum Érkezik egy újabb Killing Floor 2 content pack, Bulls-Eye content néven, amely elsősorban a "mesterlövészkedésre" helyezi a hangsúlyt, a sorozattól ez idáig úgy ahogy idegen fegyverkezési lehetőséget bevetve, egy kicsit taktikusabb mészárlást engedélyezve a játék szerelmeseinek. Jön egy új fegyver, a railgun, bekerül pár népszerű közösség által alkotott térkép is a programba – a mai naptól. Ráadásul kiderült, hogy az Oculus Riftre készül egy történetre fókuszáló, horror orientált változat is a Killing Floorból, Incursion címmel azok számára, akik szeretnek igazán rettegni, ráadásul az egészet az Oculus Rifthez készült spéci irányítóra, a Touchra írták.
Arma 3 Apex Négy fős kooperatív kampánnyal, hatalmas bejárható tereppel, és sok-sok izgalmas helyzettel frissül majd a katonai szimuláció a legújabb "kiegészítőben", a dzsungelekkel borított szigetet felvonultató Apexben. Könnyed lövöldözésre továbbra sem számíthatunk, a játékban elképesztő fizikai szimulációt kapunk, és olyan fokú realitást, amelyet csak PC-n tudnak megvalósítani az alkotók – és júliusban már érkezik is, az előrendelők pedig kipróbálhatják az új járgányokat, a modern fegyvereket már most is! Turing Test A sci-fi irodalom alapjaihoz nyúlnak vissza a belső nézetből játszható kalandjáték alkotói – ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy a komplex sztorit elképesztően nehéznek ígért, és komplex fejtörőkkel szeretnék elmagyarázni mindazoknak, akik fogékonyak a műfajra. A történet főhősnője, Ava Turing "400 millió mérföldre van az otthonától", és lassan feladja a reményt, amikor is olyan kérdésekkel szembesül, amelyek nem csak az életére, de minden másra is befolyással lehetnek.