abhadiamonds.com
Nem is Magyarországon él, hanem Belgrádban lakik a feleségével. Összességében nem meglepő, hogy volt négy veresége, és csak a 13. helyet tudta elérni a rangos torna végére, egyedül a holland Van Welyt utasította maga mögé, aki örökös szereplője a versenynek, a meghívását azonban nem a pontszámának vagy partijainak köszönheti, hanem mert holland. A magyar sakkozó ezzel a szerepléssel veszített a pontszámából, a 2700-as kritikus szint alá süllyedt, miközben a legjobbak már a 2800-as álomhatáron is túl járnak. Carlsen mellett még hárman (So, Caruana és Kramnyik) ennek a szűk elitnek a tagjai, de sokan lőtávolon belül vannak. Korábban csak egy-egy klasszis tudott átmenetileg 2800 fölé lépni, a trendek azt mutatják, hogy ez már nem egyszeri kiváltság lesz. Rapport – miután sok pontot veszített a januári produkciójával –, még épp ötvenedik a világranglistán, Almási Zoltán a 47., Lékó Péter pedig a 49. helyen áll. Mindannyian 2700 Élő-pont alatt járnak, magyar sakkozók hasonlóan gyenge világranglista-helyezésére még soha nem volt példa.
S ezt a pusztulást, ezt a pusztítást egyetlen államban sem kívánta a nép. Egyetlen államban sem követelték ezt a pusztító munkát azok az emberek, akik ezt ma Európaszerte végzik. A háború elkövetkezett, noha az emberek túlnyomó nagy többsége nem kívánta és a boldog új év nem jött el, noha az emberek túlnyomó nagy többsége magának is, másoknak is igazán kívánta. Úgy látszik, az élet nem kívánságok szerint igazodik, legalább is nem a nép, nem a mi, nem a békén dolgozni akaró emberek kívánságai szerint. Az állam és társadalom eddigi rendje nem óvta meg a háború árvizétől az emberiséget: ésszerű követelés az, hogy ezt az elégtelen rendet mással kell helyettesíteni, olyannal, amely mellett lehetetlenné válik, hogy az emberiség az emberiség kívánsága és akarata ellenére háborúba legyen kénytelen indulni. Sokan azt hiszik, hogy ez lehetetlenség, meddő álmodozás, üres utópia, de nem nézte-e a nagy Napoleon bolondnak Fultont, aki a gőzhajózást ajánlotta neki? Nem gúnyolták-e ki a józanok évszázadokon keresztül azokat, akik az ember számára szárnyat kerestek s nem hajigálnak ma a röpülőgépek bombákat békés polgárokra?
Ráadásul, őket már nem hívják nagy tornákra, nem annyira érdekes a stílusuk, a játékuk, mert a folyamatosan pezsgésben lévő sportágban egyre fiatalabb játékosok jönnek megannyi új ötlettel, izgalmas megoldással. Elgondolkodtató, hogy Almási úgy lehet a magyar ranglistán első, hogy ideje jelentős részét már a civil élete tölti ki, autók tuningolásával foglalkozik. Központilag felépített, eredményes utánpótlás-nevelés mellett a 40 éves nagymestert már több fiatalnak meg kellett volna előzni. Ezt a feladatot nem lehet az erősen korlátozott forrássokkal rendelkező egyesületekre delegálni" – értékelt a nagymester. Az ijesztő tendenciát alátámasztotta még néhány adattal Kállai. Magyar klubcsapat például már hosszú évek óta nem indult a Klubcsapatok Európa Kupájában, itt régebben volt esély a végső sikerre is. Probléma van a hazai egyéni és csapatbajnokságokon történő részvétellel is. Lékó például Európa több ország csapatbajnokságán is gyakran szerepel, itthon viszont már 20 éve semelyik egyesület színében nem ült asztalhoz.