abhadiamonds.com
A járóképes páciensek gyakran azt veszik észre, hogy a zokni nagyon mélyen bevág a lábszárukba, bokájukba, és a cipőjük szűknek tűnik. Az ödémát minden esetben megelőzi a tüdőben jelentkező, és a fizikális vizsgálat során a fonendoszkóppal hallható pangásos zörej, az úgynevezett szörtyzörej. Az ödéma oka a szövetekben pangó folyadék, amit csak fokoz, hogy a vesék kevésbé képesek a víz és a nátrium tárolására, így tovább fokozódik a szövetifolyadék-visszatartás. Fáradtság, kimerültség A betegek gyakran már a mindennapos tevékenységet is fárasztónak érzik, egy lépcsőzés vagy vásárlás komoly megterhelést jelenthet. Mivel a szív gyengesége miatt a szervekbe és az izmokba sem jut elég vér, ez nyilván megnehezíti a fizikai aktivitást. Étvágytalanság, hányás Gyakori, hogy a beteg úgy érzi, teli van, nem tud enni, akár hányingert, hányást is tapasztalhat. A kellemetlen tünet oka ebben az esetben is az, hogy az emésztőrendszer nem jut elegendő vérhez. Zavarodott, feledékenység Sokszor a hozzátartozók veszik észre először, hogy a beteg zavarosan kezd gondolkozni, sok mindent elfelejt.
Az oldalon található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz! 2010 - 2020
A magzat a terhesség korai szakaszában elhal, erős vérzés kíséretében megszakad a terhesség. A molaterhesséhnek két fajtája van: lehet teljes, amikor az egész lepényszövetre kiterjed, vagy részleges, amikor a bolyhok csak egy részére terjed ki. A részleges molaterhességet a magzat túlélheti. A molaterhesség tünetei kezdetben a fenyegető vetélésre jellemzők, eleinte kevés, majd erősebb méhűri vérzés jelentkezik. A vérzés során borsó nagyságú hólyagok is ürülhetnek. jellemző tünet még az alhasi görcsös fájdalom. Fizikális vizsgálat során az tapasztalható, hogy a méh eltérő nagyságú, a nyakcsatornából vérzés tapasztalható. Ultrahangos vizsgálat során a magzati szívverés kimutatása kizárja a molaterhesség lehetőségét. A HCG-hormon szintje a sokszorosa annak, mint ami a terhességi korra egyébként jellemző. Mindkét oldali petefészekben ciszták alakulnak ki a HCG-hormon fokozott jelenléte miatt. A fokozott hányás, hányinger, valamint a kétoldali petefészek-ciszta HCG-túltermelésére utaló jel.
A drasztikus fogyókúra hatására ugyanis csökken az epehólyag mozgása, és a zsír lebomlása növeli a koleszterin kiválasztását. A vér koleszterinszintjét csökkentő gyógyszerek alkalmazása szintén növeli az epe koleszterintartalmát. A túlsúlyosság, a diabétesz és a terhesség is hozzájárulhat az epekő kialakulásához. Teendő epegörcs esetén Enyhébb epegörcs esetén segíthet a meleg borogatás és a masszázs, de ritkán múlik el spontán, ezért gyógyszer szedése szükséges (fájdalomcsillapító, görcsoldó). Mivel súlyos gyulladásos állapotot jelezhet, indokolt a szakorvosi ellenőrzés. Amennyiben a tünetet okozó epekő az epehólyagban található, laparoszkópos vagy nyílt műtétet alkalmazhatnak az epehólyag eltávolítására. Az epevezetékben fellelhető köveket endoszkóppal szüntetik meg.
Tünetei lehetnek a nyálkahártya duzzanat, görcsös köhögés, rekedtség, fulladásérzés, nyál- és orrfolyás, mellkasi fájdalom. A mérgezés egészen súlyos eseteiben véres köpet, majd tüdő ödéma, tüdőgyulladás alakulhat ki, akár késői tünetként is. Bő vizes öblítés Klórgáz mérgezés esetén a szemnyálkahártyát tiszta vízzel kell öblíteni 10 percig, ezt követően szemorvoshoz kell fordulni. A bőrfelületet szintén bő vízzel kell lemosni. Mivel a késői tünetek akár két nap késéssel is bekövetkezhetnek, gyakran tünetszegény lappangási időt követően, ezért a gáz belélegzése után minden esetben orvosi vizsgálatra van szükség. Bármilyen mérgezés gyanúja esetén a nap 24 órájában hívható az Országos Kémiai Biztonsági Intézet Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálata a 06-80-20-11-99-es, ingyenesen hívható, zöld számon, ahol a mérgezések esetén szükséges teendőkről adnak tájékoztatást – tanácsolja az ÁNTSZ.
Milyen tünetekkel kell orvoshoz fordulni? Légszomj Leginkább fizikai aktivitás közben érzékelhető, hogy nehezebben tud levegőt venni a beteg, mélyebben, gyakrabban kell lélegeznie. Az is előfordul, hogy alvás közben jelentkezik a légszomj, amikor a beteg arra is ébredhet, hogy levegőért kapkod. Emiatt reggel nyugtalannak, fáradtnak érezheti magát. Ha egy diagnosztizált betegnél jelentkezik fekvő pozícióban a légzési nehézség, érdemes megemelni a felsőtestet. A jelenség oka, hogy a vér pang a tüdő ereiben, mert a szív nem tudja elég hatékonyan végezni a munkáját. Emiatt folyadék szivároghat a tüdőbe, ami nehézlégzést okoz. Folyamatos köhögés, zihálás A köhögés gyakran fehér vagy rózsaszínes váladékot hoz felszínre, ami ijesztő lehet. Az ok ilyen esetben ugyancsak a tüdőben pangó folyadék. Ödéma A szívelégtelenség vezető tünete az alsó végtagon megjelenő ödéma. Ez csak a járóképes betegeknél jelentkezik, ugyanis a tartósan ágyban fekvő betegeknél a gravitáció miatt az ödéma természetesen a mélyen fekvő területeken, nem a bokánál jelentkezik.
A krónikus betegségek jelenléte is befolyásolhatja, hogyan reagálnak a vírusfertőzésre, és a köhögési reflexük sem biztos, hogy olyan aktív már. A szédülést és az dezorientáltságot pedig a koronavírus idegrendszerre gyakorolt hatása okozhatja. Egy másik atlantai orvos, Quratulain Syed beszámolt egy esetről, amikor egy nyolcvanas éveiben járó pácienséről derült ki, hogy fertőzött. A szívbeteg, diabéteszes, enyhe kognitív zavarral küzdő férfi március közepén felhagyott a sétálással, inkontinenssé vált, és erős letargiába zuhant. Láza vagy légszomja azonban nem volt, és nem is köhögött, csak tüsszentett néha. A felesége kétszer is mentőt hívott, mindkétszer megállapították, hogy rendben van. A harmadik esetnél az Syed már ragaszkodott, hogy bevigyék a férfit a kórházba, ahol a tesztje pozitív lett. A chicagói Anthony Perrynek két olyan nyolcvan év körüli fertőzött páciense is volt, akiknél kizárólag hányás és hasmenés jelentkezett tünetként. Egyikük kétnapos tüneti kezelés után hazatérhetett, és jól van, a másik viszont intenzív kezelésre szorul, és valószínűleg lélegeztetőgépre lesz szüksége.